Köszi drága, de tényleg...

Megtette azt, amit nem vártam, de tudhattam volna, hogy bekövetkezik... Már túl voltam rajta ÚJRA, és alig gondoltam rá, leszartam mi van neki kiírva msnre, és stb. És erre egy tök nyugis strandolós nap után hazajövök, eltervezem a legjobb barátnőmmel, hogy hazamegyünk, rendelünk kaját, filmezünk, meg ilyenek... Minden fasza, itthon pakolok... Megcsörren a telóm.. Nem hittem a szememnek, amikor meg láttam, hogy Ő hív... Mizujs? Micsinálsz? Nincs kedved kijönni? És a többi kérdés... Én hülye... Válasz... Negyed óra és ottvagyunk... Jó hülye voltam megint... Büszke lehetek magamra... Megbeszéltük nem maradunk sokáig... Nem is maradtunk, de pont elég volt belőle, mondhatom.. Megint felkavarodtak bennem az érzések... Alig tudtam magam tartani... Muszály volt, hogy ne lássa ,amit gondolok... Remélem nem vette észre... Megint szép volt a búcsú... Én: Tudom, hogy most megint nem keresel hónapokig... Erre Ő: Eltaláltad, nem foglak... És valahogy nem esett rosszul... Mert tőle hallottam... Lehet nem komolyan mondta, de nem érdekel, a lényeg, hogy mondta... És valahogy nyugodtabb vagyok... Igaz, szomorú is vagyok, de ez van... Nem teheti ezt velem... Miért nem hagy békén??? Miért játszuk ezt a játékot hónapok óta??? Miért nem felejtjük el egymást??? Vagy elég lenne ha Ő békén hagyna örökre... De tudom, hogy nem fog... Mert egy biztos pont vagyok az életében, akit soha nem veszít el teljesen... Azt hiszem az anyján kívül egyedül én vagyok az, aki mindig ott van neki... Soha nem volt normális barátnője rajtam kívül, soha nem is lesz... B. megkérdezte tölem: Az újrakezdés melyikőtökön múlik szerinted??? Én: Szerintem rajta... Persze, hogy így van... Sajnos így van... Bár én lennék, úgy, hogy nem tudom, mit akarok... Miért nem viselkedik úgy mint mások??? Mert Ő nem a srác... Milyen boldogok lennénk együtt, ha nem lenne ilyen... És tudom, hogy 2 arca van... Kifelé azt mutatja, hogy én kemény csávó vagyok, minden csajt megdugok, piálok egyfolytában, menő vagyok, ennyi az életem... Pénz, pia, nők... Közben pedig egyáltalán nem ilyen... Én láttam milyen Ő valójában, tudom, hogy van normális oldala is... Miért nem olyan mindig??? Akárki össze akar velem jönni, nem tudok igent mondani... Mert nem tudok továbblépni, és ez a legszomorúbb... Nem tudom, nem akarom felejteni... Nem kell más, nem akarok mással lenni.... Akármilyen köcsög, bunkó volt velem sokszor, volt sok jó pillanatunk... És ez hiányzik nagyon... Mellette boldog voltam... Akkor utoljára...