"Your silence is slowly killing me.."

Lassan belefáradok abba, hogy csönd van... Nem beszélünk... És áá... Kiakasztó nagyon.. Ez egy olyan hely, ahol az érzéseim vannak tárolva... Mintha egy lemez lenne, amit bármikor megnézhetek... Olyan jó, hogy csak én tudok róla, és senki más... És az van itt, amit csak akarok... nem beszélek az érzéseimről, senkinek, de itt mindent leírhatok... Ez azért jó érzés, bár ez nem ment meg a boldogtalanságomtól... Ha ezt egyszer látná, nem tudom mit szólna... De nem fogja, és nekem ennyi elég... : ) Ez a nem beszélés lefáraszt... Feloldottam, mert nem akartam geci lenni... De sokmindent nem oldottam meg... Arra gyanakszom, hogy van valami másik barátnője... Ha van is, lassacskán úgyis megtudom, de ha nem lenne, annak jobba örülnék... Vagy velem legyen, vagy senkivel... Ha én "szopok" egyedül, akkor ő is... Miatta vagyok egyedül, akkor neki is ez jár... Pedig nekem nem ez jár, én ennél többet érdemlek, mint hogy egyedül legyek... De leszarom... Csak ez a csend őrjít meg, de nagyon... De mintha nem lenne megszokott.. Ennyi idő után simán megszokhattam volna, hogy nem beszélünk egymással hetekig... Most úgy érzem legszivesebben megölném... Annyira utálom, hogy nem hagyja, hogy elengedjem... Ennyi nekem miért nem elég ahhoz, hogy elfelejtsem??? Tönkre tette az életem, és mégis szeretem??? Miért szeretem, ha tudjuk, hogy Ő nem?? Minek várom, hogy a sült galamb a számba repüljön, ha úgysem fog??? Nem tudom mire várok??? Tovább kéne lépnem, de nem tudok... Nem hagyja, érzem... Tesz róla, hogy ne tudjam 100%-ig elfelejteni... De vajon miért....?

Broken smile....

Mindenki boldog.... A környezetemben mindenki boldog és szerelmes... Csak én nem... Örülök, hogy a barátaim boldogok, és rátaláltak az "igazira"... De én miért nem lehetek boldog??? Nem hiszem, hogy más többet tud nálam... Lehet nekem ez jár... Ezzel kell együtt élnem... Akivel együtt akarok lenni, az persze senkinek nem tetszik... Engem senki nem ért meg... Addig jó voltam egyeseknek, amíg kellett egy "tartalék", aki - ha esetleg nem jön össze a másik csaj, akkor ott lesz ő egy dugásra - mostmár leszarja a fejem... Nem megyek semmilyen bulira, hogy a szerelmes párokat lesegessem egész este, vagy hogy szobára mennek, vagy ilyesmi... Nem kérek belőle köszönöm... Én nem lehet együtt a szerelmemmel, akkor nem akarom, hogy kárörvendően mindenki a szemembe röhögjön... Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem őket, csak fáj, hogy senkit nem érdekel az én boldogságom... Ezúton is bocsánat, ha bunkó voltam ma... De valahogy a seb nem engedett... Nem veszek komolyan semmi olyat, amiről tudom, hogy nem kell, de amikor a lelkembe gázolnak, az nagyon tud fájni... Mindenki boldog, és beleszarnak, hogy mivan a másikkal... Elvakít a szerelem... Rajta nyugodtan, ne is hívjanak... Csak ha baj van... Mindenki mellett állok, még ha ők nem is álltak mellettem, amikor nekem volt rájuk szükségem...Fájdalmas, ha az ember rájön, hogy igazából a barátai, akikre azt hiszi, hogy igaziak, nem is azok... És csak érzelmileg kihasználnak.. 2 embert tudok mondani, akit tényleg érdekel mi van velem, és ők álltak mellettem, amikor lelkileg egy nulla voltam... Ők itt vannak, itt is maradnak, nem számít sem pasi, sem semmi... Nagyon fáj azért, hogy így alakult... A lelkem mélyén mindig is éreztem ezt.. Hogy csak úgy vagyok nekik... Már semmi nem lesz olyan... Már nem köt minket össze semmi... Mindenkit más cél érdekel... Ők együtt tudnak maradni... Mert egy a fontos.. A szerelem... Nekem is... De 1: nem érdekli őket, 2: én nem úgy szeretek, mint ők... Lassan eltávolodunk, elfoglaltak leszünk, és a végén már nem beszélünk, és nem is találkozunk... : ) Ezen csak mosolyogni lehet, mert ez nem az én gyengeségem... Lehet én is voltam hasonló, de én igyekeztem mindenkivel ugyanannyit foglalkozni... Nem is vájkálok semmit, senkinek nem hányok a szemére semmit... Csak elvonulok... Kiszállok... A motor ugyanúgy megy tovább, mint ezelőtt... Észre sem veszik, hogy nem vagyok ott... Láthatatlan vagyok, de csak azok látnak, akik igazán akarnak... Mindenki legyen boldog, maradjon is az... Csak ne kössék az orromra.. És azt sem, hogy én basztam el.. Nem vagyok rá kíváncsi, ez az én szegénységem, én tehetek róla, de tisztában vagyok a hibáimmal, nem kell, hogy mindenki a szememre vesse... Minden fáj, napról napra több a seb, egy hét múlva iskola, semmi nem oké, elegem van, nem szeretnek viszont... Mi kell még??? Nekem semmi... : \

Egy szép este csúnya befejezése...

Gyönyörű napra ébredtem tegnap... Megbeszéltem a barátnőimmel, hogy mivel este karnevál van, elmegyünk bulizni, nálam alszanak, és minden tök jó lesz... Minden fantasztikusan alakult, megittunk egy csomó piát, találkoztunk a barátainkkal, elmentünk bulizni, de... De nem volt jó parti, átmentünk egy másik szórakozóhelyre... Még akkor is faszán éreztem magam, annyira jó kedvem volt, hogy az lehetetlen.. Megérkeztünk, és a taxiból kiszállva, ki volt akit először megláttam??? Na persze, hogy Ő volt az... Megláttam, elkezdtem sírni, nyafogni, mert pont akkor ment el onnan... De nem mentem utána, úgy gondoltam nem kíváncsi rám... Majd ilyen szar kedvvel nem volt kedvem se piálni tovább, se táncolni... Kiültünk egy parkba... Annyira csak rá gondoltam.... Nem bírtam, fel akartam hívni... De meggondoltam, és kinyomtam, azt hittem meg se csörgettem.. Nyugodt is voltam, és kicsit jobban éreztem magam, hogy volt ennyi eszem, és voltam olyan erős, hogy megálltam... De sajna 1 perc múlva telefon... Ő volt az... És elmondtam neki, hogy láttam stb... És akkor elkezdi: jól van, ha így érzed, hogy nem vagyok rád kíváncsi, akkor leteszem, csá.. És akkor megint sírtam, és áhh a faszom is ki volt, hogy ennyire hülye voltam... Minden boldogságomat elrontja... Annyira jól éreztem magam, és elrontja... Lehet én vagyok a túl hülye, sőt biztos... Sikítani tudnék, miért fáj ennyire.. És most megint padlón érzem magam, nem bírok élni nélküle, de nem is bírok vele együtt létezni...Minek ismertem meg?! Minek van ez az egész??? Abba akarom hagyni, mert nekem ez túl sok... Most letiltottam msnen... Nem tudom meddig bírom ki.. De muszáj lesz egy jó darabig, mert ez így nem mehet tovább... Kikészültem, nem bírom, SOK... Nem tudom mikor fogok sírni.. Mert az azt fogja jelenteni, hogy tényleg vége... Sosem sírtam igazán miatta, mert tudtam, hogy nincs vége... Nyugodt életre vágyom, de mellette nem lehetek az... Másra van szükségem... De nem érzem, hogy mással boldog tudnék lenni...

Gyűlölve szeretni...

Kavarognak bennem az érzések... Sokat beszélek róla, ami végülis jó, hogy van olyan, akivel meg tudom beszélni.... Jó érzés, hogy vannak olyan emberek, akikkel tényleg lehet Róla beszélni... Tényleg nagyon szeretem... És úgy érzem nem is akarok ezen változtatni... Ő az életem, nem akarom örökre elveszíteni... Viszont nagyon unom amit velem csinál, de ezt már nagyon sokszor leírtam... Nem tudok semmit sem tenni....

Gyűlölve szeretni.... A szerelmet és a gyűlöletet nem sok választja el egymástól... És mennyire igaz... Nekem ő nagyon sokat jelent, és nagyon kötődöm hozzá... Viszont el nem tudom mondani, mennyire gyűlölöm azért, amilyen ember, és ahogy velem viselkedik... Gyűlölöm amiért nem olyan mint mások... És gyűlölöm azért, amiért nem velem van... És még azért, mert nem szeret, és nem tud megbecsülni... Nagyon fáj... Nincs ebben az egészben boldogság... Csak fájdalom és csalódás... És akkor miért is szeretem még mindig??? Nem tudom megmondani... Egyszerre mindkettő... Nem tudom, nem akarom tudni, miért van ez az egész... Csak azt akarom, hogy vagy legyek vele, vagy felejtsem el... Örökre... Nem tudok vele létezni... Levegőt sem kapok... Miért nem léphetek tovább??? Miért nem engedi??? Miért nem lehetek boldog??? Miért szenvedek még hónapok után is??? MiértMiértMiért???
Egyszer legyen vége...

Köszi drága, de tényleg...

Megtette azt, amit nem vártam, de tudhattam volna, hogy bekövetkezik... Már túl voltam rajta ÚJRA, és alig gondoltam rá, leszartam mi van neki kiírva msnre, és stb. És erre egy tök nyugis strandolós nap után hazajövök, eltervezem a legjobb barátnőmmel, hogy hazamegyünk, rendelünk kaját, filmezünk, meg ilyenek... Minden fasza, itthon pakolok... Megcsörren a telóm.. Nem hittem a szememnek, amikor meg láttam, hogy Ő hív... Mizujs? Micsinálsz? Nincs kedved kijönni? És a többi kérdés... Én hülye... Válasz... Negyed óra és ottvagyunk... Jó hülye voltam megint... Büszke lehetek magamra... Megbeszéltük nem maradunk sokáig... Nem is maradtunk, de pont elég volt belőle, mondhatom.. Megint felkavarodtak bennem az érzések... Alig tudtam magam tartani... Muszály volt, hogy ne lássa ,amit gondolok... Remélem nem vette észre... Megint szép volt a búcsú... Én: Tudom, hogy most megint nem keresel hónapokig... Erre Ő: Eltaláltad, nem foglak... És valahogy nem esett rosszul... Mert tőle hallottam... Lehet nem komolyan mondta, de nem érdekel, a lényeg, hogy mondta... És valahogy nyugodtabb vagyok... Igaz, szomorú is vagyok, de ez van... Nem teheti ezt velem... Miért nem hagy békén??? Miért játszuk ezt a játékot hónapok óta??? Miért nem felejtjük el egymást??? Vagy elég lenne ha Ő békén hagyna örökre... De tudom, hogy nem fog... Mert egy biztos pont vagyok az életében, akit soha nem veszít el teljesen... Azt hiszem az anyján kívül egyedül én vagyok az, aki mindig ott van neki... Soha nem volt normális barátnője rajtam kívül, soha nem is lesz... B. megkérdezte tölem: Az újrakezdés melyikőtökön múlik szerinted??? Én: Szerintem rajta... Persze, hogy így van... Sajnos így van... Bár én lennék, úgy, hogy nem tudom, mit akarok... Miért nem viselkedik úgy mint mások??? Mert Ő nem a srác... Milyen boldogok lennénk együtt, ha nem lenne ilyen... És tudom, hogy 2 arca van... Kifelé azt mutatja, hogy én kemény csávó vagyok, minden csajt megdugok, piálok egyfolytában, menő vagyok, ennyi az életem... Pénz, pia, nők... Közben pedig egyáltalán nem ilyen... Én láttam milyen Ő valójában, tudom, hogy van normális oldala is... Miért nem olyan mindig??? Akárki össze akar velem jönni, nem tudok igent mondani... Mert nem tudok továbblépni, és ez a legszomorúbb... Nem tudom, nem akarom felejteni... Nem kell más, nem akarok mással lenni.... Akármilyen köcsög, bunkó volt velem sokszor, volt sok jó pillanatunk... És ez hiányzik nagyon... Mellette boldog voltam... Akkor utoljára...