Beforratlan sebekkel ébredek..

Minden napom jó... Minden nap jól érzem magam, jókedvű vagyok, és élek, ahogy csak bírok... De ezek csak a napom reggeltől addig tartanak, amíg haza nem érek.. Itthon már lekerül az álarc rólam... Egyedül saját magamnak nem játszom meg magam.. Amikor magamra maradok a kis lakásban, ahol minden Ő, akkor eszembe jut minden, és vérzik a szívem.. Minden nap azt várom, hogy talán becsenget... Hiába tette pokollá az életem, nem tudom gyűlölni, és abban reménykedem, hogy visszajön hozzám, és átölel, és megcsókol, és azt mondja, hogy örökre velem akar maradni, és nem akar mégegyszer elveszíteni... És ekkor mindig az jut az eszembe, hogy mondta már ezt párszor, és már nem lehet neki elhinni ezt... De a hiúságomnak annyira jól esne.. Nem megy nélküle.. Hiába történt minden rossz, hiába minden hazug szó, csak Őt szeretem, és csak vele tudnék boldog lenni... Sose leszek már boldog?? Mikor lesz vége ennek a rémálomnak?? Hogy lehet egy ember olyan, mint én... Miért nem tudom elfelejteni?? Miért nem vagyok olyan, mint Ő?? Miért nem tudok mással együtt lenni, aki szeret is?? Miért kell nekem az elviselhetetlen, viszonzatlan, fájdalmas szerelem és sóvárgás?? Miért nem lehet itt velem örökké, minden percben?? Csak akkor nyugodnék meg, és lennék boldog... A terveink miért nem valósultak meg?? Én csak arra vágyom már... Annyira haza akarok menni.. Hiányzik a családja, ahol szerettek is.. Ahol szeretet vett körül mindig... Ahol Ő ott volt mindig... Miért nem mehetünk vissza arra az időszakra, amikor még csak ismerkedtünk?? Nem tudom, hogy megváltoztatnék-e valamit.. Nem hiszem.. Mert ez a szerelem, hiába alakult így, akkor is életem legboldogabb időszaka volt.. Csak már nem tudom, hogy igaz volt-e egyáltalán... Miért nem ébredhetek fel mellette egy reggelen, és mondaná, hogy ez csak álom volt kicsim.. Miért kaptam gyűrűt?? Minek kellett?? Semmi jelentősége nem volt számára ezek szerint.. Én voltam az első lány, akit bemutatott a családjának.. Minden hiába?? Semmi nem olyan már mint volt... Szivesebben lennék inkább ugyanaz a drogos picsa, aki voltam előtte.. Mert akkor zavartan, de legalább éltem, és nem volt ki miatt szenvednem, csak éltem bele a világba.. És miután az életemre tört, nem volt megállás.. Először az egekig emelt, aztán a pokolra jutottam... Minden éjjel nem tudok elaludni, mert gondolkozom, felidézem az emlékeinket, elképzelem, milyen lenne ha itt lenne velem.. Ő a hátterem a telefonomon, minden nap 20-szor megnézem a képeit.. Legalább így lássam az arcát.. Annyira hiányzik az a kis mosolygós arc, ahogy rám néz, ahogy szorosan megölel, és azt mondja szeretlek.. Ő a mindenem, képtelen vagyok nélküle élni, képtelen vagyok nélküle elképzelni az életem.. Most csak élek a világba, majd leérettségizem valahogy, és azután is lesz valahogy.. Nem igazán érdekel... Nem tudok rágondolni.. Mert volt egy álmom, volt egy tervem, egy jövőképem, amit életem szerelmével képzeltem el.. És most minden romokban, nem tudok felállni.. Hiába vagyok erős, minden éjjel róla álmodom.. Vele kelek, vele fekszek.. Pillanatokra, amikor álmaimban együtt vagyunk, úgy tűnik valóság, és annyira jó.. Tudom, most is van egy másik barátnője.. Fáj is meg nem is.. Mert remélem, hogy legalább boldog, ha már velem nem volt az.. És mégis fáj, mert tudom, hogy mást ölel, mást csókol, másnak mondja: szeretlek.. Szeretem, elengedem.. Nem fogok könyörögni, béküljünk ki.. Pedig néha szívesen elmondanám neki, hogy őrülten hiányzik, és jöjjön ide.. De nincs bennem bátorság, félek a visszautasítástól.. Ezért sosem fogom tudtára adni az érzéseimet, és amúgy sem tudnám, mert még mindig nem elérhető sehol sem.. Elviselhetetlen ez az egész, nem értem, nem is fogom, mert nem kapok választ.. Néha úgy érzem van még remény, de mindig rá kell jöjjek, hogy csak üres reményeim vannak Vele kapcsolatban.. Csak szeretném azt hinni, hogy minden rendben lesz újra, mint régen, olyan boldogok leszünk.. Nekem az minden álmom minden éjjel, minden nap.. De sajnos hiába várok a semmire, mert a lelkem mélyén tudom, felesleges ez az egész.. Minden reggel a fájdalommal ébredek.. Elmúlhatna már ez a fájdalom, elmúlhatna már a sok sírás.. Örömkönnyeket akarok, boldogságot akarok.. Őt akarom.. Örökké...

Ez már tényleg bolondság...

Mégis volt folytatás.. Elterveztem, hogy haza megyek Debrecenbe, hogy Orsikával legyek.. Nagyon terveztem ezt az utazást, de valahogy ezt Ő is megtudta.. És írt nekem, hogy találkozzunk, és hogy beszéljünk róla.. Belementem, sajnos.. De még mindig ugyanúgy szerettem, és bármit megtettem volna, hogy utoljára érezhessem, és láthassam.. Találkoztunk, végülis kibékültünk újra.. Utolsó este vele aludtam, és úgy éreztem tényleg minden olyan, mint volt.. Boldognak éreztem magam.. Hazajöttem és újból megtörtént.. 2 nap után megint nem írt vissza, nem adott jelt magáról.. És újra kidobott.. Nem tudom, hogy ez az én hibám-e.. De miért baj az, hogy szeretem, és szeretnék segíteni, hogy leszokjon?? És az is baj, hogy vele akarom leélni az életem, mert másra nem tudok ránézni úgy?? És az a baj, hogy nem bírtam elfogadni sose, hogy ezt tette velem, és bántottam én azért mert ő ezt tette.. Mert így volt, de szó nélkül tűrjek el mindent.. Mái napig nem tudtam elmondani a véleményem, mert nem elérhető számomra.. Szerintem csak túl gyáva, hogy megmondhassam, mert tudja, hogy igazam van.. Én csak szeretném megbeszélni, hogy letudjam zárni magamban.. Mert így nem tudom.. Így csak szenvedek.. És én hülye még mindig abban reménykedek, hogy megkeres, és visszajön hozzám.. Pedig nem sok esély van rá.. És igazából sok értelme sincs, nem is nagyon akarom.. Nem tudok benne bízni, nem tudok ezekkel az érzésekkel együtt élni.. De az a kibaszott nagy helyzet, hogy nélküle végképp nem tudok élni.. Hiába van halálra van ítélve a kapcsolat.. Neki már 2 barátnője volt a 4 hónap alatt, nekem meg egy barátom.. Egyik sem tartott egy hétnél tovább, de akkor is... Nem várhatnék már semmit tőle.. De most is itthon ülök már 2 napja, és még fogok is 4et egyedül fogok tölteni.. És egyfolytában azon agyalok, hogy utoljára amikor ennyi időt itthon töltöttem akkor is vele voltam.. És eszembe jutnak az emlékek.. Itt mindenről eszembe jut, akárhova megyek ebben a kis lakásban.. Akárhova megyek Szombathelyen, itt is nagyon sok helyről Ő jut az eszembe.. Akárhol vagyok a gyűrű, amit tőle kaptam mindenhol velem van.. Abból már kinőttem, hogy a pólójával alszok, de visszavinni se bírnám.. Nagyon sokminden dúl most bennem.. Lehet a bezártság is, és minden.. Az ő szerelme az egyetlen dolog az életemben, amiből erőt tudok meríteni a továbbiakhoz.. Mint mondtam, nem a rosszra emlékszem, csak a jóra.. Szimplán csak annyi fáj, hogy nem tudom miért érdemeltem ezt, és miért nem lehet ezt megbeszélni normális emberek módjára.. Miért kell bújkálni a másik elől?? Nem értem, nem is fogom.. Nem tudom mi lesz velünk.. Nagyon hiányzik, és az is hiányzik, hogy volt egy családom, ahova szívesen mentem haza, mert szerettek.. Nagyon hiányzik minden, ami volt... Én szerelmes még nem voltam, most azt hiszem ez az volt.. Nekem mindennél fontosabb Ő, és ha így boldog, akkor elengedem, mert szeretem.. Ha vissza jön hozzám, akkor biztos visszafogadom, de ahogy elnézem nem sok esély van rá... Muszáj továbblépnem... De most még ez nem fog menni.. Kell egy kis idő, hogy megemésszem.. Bele fog telni egy fél évbe talán.. De erős vagyok, vannak mélypontjaim, mint ez a pár nap, de ezek is kellenek.. Nagyon szeretem, és fáj, hogy így van vége...

Valami történt...

A gyönyörű 7 nap után az elválás nagyon nehéz volt... Sírtam is eleget miatta.. De nem kellett sokáig várni a következő találkozásig.. Közben voltak veszekedéseink, de csak a távolság és egymás hiánya nehezített meg mindent, ezeket hamar elsimítottuk.. Amikor legközelebb találkoztunk, akkor kezdtem tényleg elhinni, hogy tényleg igazi.. Akkor volt a 18. szülinapom, és vele tölthettem kettesben.. A szülinapi bulimon is ott volt.. Olyan boldog voltam, mindig csak erre vágytam.. Minden évben, amikor a családommal ünnepeltem, és elfújtam a tortán a gyertyákat, mindig csak azt kívántam, hogy a szerelmemmel tölthessem a szülinapom.. Akkor következett a téli szünet is, és több mint 3 hetet voltunk együtt egyfolytában... Hazamentünk a családjához, megismertem mindenkit.. Mindenki szeretett, én is szerettem őket.. A napjaink ugyanolyan boldogságban teltek minden nap.. Ám boldogságom határtalansága kezdett elmúlni, ugyanis egyre jobban éreztem rajta, hogy nem bírja.. Hogy sok neki.. Nem tudom, hogy a drog hiányzott-e neki, vagy mi más, nem is érdekel.. Éreztem, hogy el fog hagyni.. És ezt neki is hangoztattam, de erre azt mondta, hogy hülye vagyok.. Sajnos haza kellett jönnöm, eltelt 2 nap, és be is következett, amit megjósoltam... Hozzátenném, nem tisztán emlékszem mindenre, a jó dolgokra mindenre, de a rosszakra kevésbé.. Nagyon sokat veszekedtünk, bejött a képbe egy másik csaj, nem beszéltünk napokig, eltűnt, nem tudtam semmit.. Majd vasárnap este vagy hétfő már nem tudom, beszéltünk, és meg mondta, hogy belőtte magát, és megcsalt.. Enyhén jött rám a sírógörcs, de én ezek után se lettem volna képes elhagyni, mert nagyon szerelmes voltam.. Mégis vége lett, de mint később megtudtam, a lány rendezte így.. Azt hittem meghalok, nem bírtam nézni, ahogy ki volt írva msnre, hogy így szeretlek úgy hiányzol.. Nem tudtam elképzelni az életem nélküle.. Néha rámírt, és előadta a szöveget, hogy még mindig szeret, nem tud nélkülem élni, nélkülem nem jó semmi.. Mégis B.-vel volt, nem velem.. Majd napokig megint nem beszéltünk, és ez így ment egy két hétig.. Aztán szakítottak, és mivel annyira szerettem, adtam neki még egy lehetőséget.. Közben pedig annyi gondom volt, csak egy kis boldogságot szerettem volna érezni a sok rossz helyett.. Aztán eljött újra, de már semmi nem volt olyan, mint volt.. Pedig arról álmodtam, hogy minden olyan lesz, mint volt.. Mintha a fellegekben járnánk vagy ilyesmi.. De nem így történt.. Itt volt az öcsém, és a drog.. És ez mindent elrontott.. Sokszor nem volt mellettem, sokszor hagyott itthon egyedül.. A drog miatt.. De amikor tiszta volt, mindig megbánt mindent, mint általában mindig.. Akkor volt a szalagavató előtti hét, én nagyon beteg voltam, de muszáj volt próbákra mennem.. És volt amikor utánam jött, pedig azt sem tudta, hogy hol van a sulim.. Ez volt az első 2 napba, és utána már nem engedte el a kezem.. Kicsit megnyugodtam, örültem, hogy velem volt.. És pár nap után újra hazament.. És én megint elkezdtem félni.. Kezdetben úgy tűnt teljesen felesleges a félelmem.. Nem veszekedtünk, és terveztük, hogy hogyan fogjuk megünnepelni a 3 hónapot, ha jön.. Ám amikor eljött volna az idő, hogy jöjjön, újra kidobott... Megint se szó se beszéd.. Ekkor már nem készültem ki, nem tudtam mit tenni, elfogadtam, csak abba nem nyugodtam bele, hogy miért nem érdemlek annyit, hogy legalább megbeszéljük, vagy tudjam miért.. Írtam neki levelet, amire végülis kaptam választ.. Megnyugodtam, lezártam magamban, vagyis úgy hittem nincs már több folytatás...

Viharok előtt... A kezdet...

Nagyon rég blogoltam már.. De csak most sikerült újra belépnem.. Nos legutolsó blogbejegyzésem azt hiszem novemberbe volt egy szülinapi buli után.. Azóta sok minden megváltozott.. Elkezdődött egy olyan korszak az életemben, amikor csak buliztam, és olyan dolgokat csináltam, amiket nem lett volna szabad.. Mégis megtettem, mert azokban a pillanatokban, abban az időszakban úgy éreztem jónak.. November elején, őszi szünet kezdetén megismertem egy embert, akiről nem gondoltam volna, hogy életem meghatározó alakja lesz... Nem gondoltam, hogy a sok estét, amit a vele való beszélgetéssel töltöttem, neki többet jelent, mint nekem.. Ő be volt drogozva, nem tudott aludni, én pedig a kialudtságom miatt tudtam fenn lenni hajnalig.. És így ment ez egy pár napig, hétvégére eltűntünk, buliztunk mindketten... Azért nem is foglalkoztam vele, mert mindössze 450 km van köztünk.. Ezért nem láttam értelmét... És én sosem gondoltam rá úgy, de valahogy napról napra jobban kezdett levenni a lábamról.. És van hozzá érzéke nem kevés, mindig eléri, amit akar.. Idő közben voltak más fiúk, akiket megismertem, akik itt voltak a közelemben, és rendesek voltak, és nagyon szerettek engem... De én mindegyiket visszautasítottam, utólag jól megbántam, de így jártam... A lényeg, hogy egyre jobban kezdtem beleszeretni msnen keresztül, de ő belém méginkább.. Nagyon édes volt, és lassan a szenvedélyemmé vált, mindennél fontosabb volt, hogy beszélhessek vele minden nap minél többet.. Viszont tudni kell, nem egy átlagos srácról van szó... Fél évvel fiatalabb nálam, nem jár iskolába, és vannak bizonyos káros szenvedélyei.. De amikor odavagy valakiért mindez nem érdekel.. Nem érdekelt semmi más, csak Ő.. Majd túladagolás miatt kórházba került, ki voltam készülve, nem tudtam róla semmit, majd napok múlva a tesója hívott fel, hogy nyugodjak meg... Ezután napokig csak telefonon beszéltünk, volt amikor össze is vesztünk, de csak azért, mert féltettük, és szerettük egymást, pedig akkor még szó nem volt kézzel fogható érzelmekről.. Aztán hazament a kórházból, és megígérte, hogy eljön Szombathelyre hozzám.. Nem is akartam elhinni, olyan volt mint egy álom... De az álom csak ezek után kezdődött el... Először voltak viharos események.. Megígérte, hogy jönni fog, de nem jött.. Majd bevallotta, hogy fél attól, hogy nem fog nekem tetszeni, és fordítva, és hogy ilyen messze elmenni valakiért, az is kicsit durva.. Én megértettem, és próbáltam megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj.. És amikor tényleg eljött, azzal is volt probléma.. Kimentem elé a vasútra csütörtök este, december 2-án, de ő nem szállt le.. Összetörtem, sírtam, sírva hívtam a tesóját, az anyukáját, senki nem tudott semmit, már a rendőrséget akarták hívni.. Hazamentem, alig tudtam aludni, aztán hajnali 5 körül felhívott, hogy lekéste az utolsó csatlakozást, és M.-nél aludt, és hogy 9-re menjek ki elé vasútra.. Kimentem én, kis hős szerelmes.. Szakadt a hó, fáztam is, és a vonat is késett.. Féltem, hogy nem fogom megismerni.. Beért a vonat, a szívem majdnem kiugrott a helyéről, néztem ártatlanul ki a fejemből... És akkor láttam jönni felém, szorosan megölelt, és így voltunk percekig... Annyira édes volt, azt hittem álmodom, kézen fogva mentünk haza a hóesésbe.. Nem is csókolt meg, meg semmi, csak fogta a kezem.. És mivel nekem mennem kellett egy előadásra, hogy legyen igazolásom, otthon kellett hagynom, de mivel nem aludt semmit az éjjel, így nem is volt annyira gázos... De nem is akart elengedni, felkapott az ölébe, bevitt az ágyra, szorosan megölelt és megcsókolt először, és azt mondta nem mehetek sehova.. De muszáj volt elmennem.. Mikor hazaértem aludt, és bebújtam mellé.. Órákat beszélgettünk egymást átölelve.. Annyira biztonságban még nem éreztem magam, mint akkor... Én akkor még nem nagyon tudtam, hogy milyen az, szeretni és szeretve lenni.. És az érzéseimet sem mertem kimutatni, mert féltem... Féltem a csalódástól, de idővel ez elmúlt belőlem, pedig rosszul tettem, hogy megnyíltam, ez volt a vesztem a későbbiekben... Még aznap lefeküdtünk egymással, életemben akkor volt először orgazmusom, fél óráig nem bírtam felkelni, le volt zsibbadva mindenem.. Nagyon jó volt vele, figyelmes volt és szerelmes, és még az első napnak se volt vége.. Megismerte a barátaimat első nap, és ők is nagyon szerették.. A napjaink körülbelül ugyanúgy teltek.. Sokáig aludtunk, ettünk szeretkeztünk, tvztünk, cigiztünk, beszélgettünk.. A szexuális életünk nem volt valami jó az elején.. Jó ez így nem igaz.. Nem voltunk összeszokva eléggé, én még eléggé tapasztalatlan voltam.. De napról napra jobb lett, csiszolódtunk, és naponta minimum 4-5ször csináltuk.. A rekord a 8 volt egy nap.. És akkor még voltak szeretkezéseink, szép romantikus estéink, nagyon szép volt.. Mivel hiányoztam suliból, ezért is volt király.. Nem untuk meg egymást sosem, inkább faltuk egymást, napról napra jobban odavoltunk egymásért.. Életem legboldogabb egy hete volt... Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen is boldognak lenni.. Hogy milyen a világ legboldogabb emberének lenni... Ilyet még sosem éreztem, és nem tudom, hogy fogok-e még valaha.. Az ő szerelme jelentett nekem mindent, ő volt az élet, mindenem odaadtam volna érte.. Közös jövőt terveztünk már az első héten, sőt még amikor csak beszélgettünk már akkor is... Sajnálom, hogy nincsenek már meg azok a beszélgetések, de sajnos újra telepítette a gépem, ezért midnenem elveszett... Nagyon beleéltem magam ebbe a kapcsolatba, magával ragadott a szerelem, és a szép szavak, a boldogságom határtalan volt, a föld fölött jártam 20 centivel... Mindenki örült, mert látták, hogy végre boldog vagyok, és hogy a srác is rendes... Sajnos mindenkinek csalódnia kellett ebben a történetben is...