Egy szép este csúnya befejezése...

Gyönyörű napra ébredtem tegnap... Megbeszéltem a barátnőimmel, hogy mivel este karnevál van, elmegyünk bulizni, nálam alszanak, és minden tök jó lesz... Minden fantasztikusan alakult, megittunk egy csomó piát, találkoztunk a barátainkkal, elmentünk bulizni, de... De nem volt jó parti, átmentünk egy másik szórakozóhelyre... Még akkor is faszán éreztem magam, annyira jó kedvem volt, hogy az lehetetlen.. Megérkeztünk, és a taxiból kiszállva, ki volt akit először megláttam??? Na persze, hogy Ő volt az... Megláttam, elkezdtem sírni, nyafogni, mert pont akkor ment el onnan... De nem mentem utána, úgy gondoltam nem kíváncsi rám... Majd ilyen szar kedvvel nem volt kedvem se piálni tovább, se táncolni... Kiültünk egy parkba... Annyira csak rá gondoltam.... Nem bírtam, fel akartam hívni... De meggondoltam, és kinyomtam, azt hittem meg se csörgettem.. Nyugodt is voltam, és kicsit jobban éreztem magam, hogy volt ennyi eszem, és voltam olyan erős, hogy megálltam... De sajna 1 perc múlva telefon... Ő volt az... És elmondtam neki, hogy láttam stb... És akkor elkezdi: jól van, ha így érzed, hogy nem vagyok rád kíváncsi, akkor leteszem, csá.. És akkor megint sírtam, és áhh a faszom is ki volt, hogy ennyire hülye voltam... Minden boldogságomat elrontja... Annyira jól éreztem magam, és elrontja... Lehet én vagyok a túl hülye, sőt biztos... Sikítani tudnék, miért fáj ennyire.. És most megint padlón érzem magam, nem bírok élni nélküle, de nem is bírok vele együtt létezni...Minek ismertem meg?! Minek van ez az egész??? Abba akarom hagyni, mert nekem ez túl sok... Most letiltottam msnen... Nem tudom meddig bírom ki.. De muszáj lesz egy jó darabig, mert ez így nem mehet tovább... Kikészültem, nem bírom, SOK... Nem tudom mikor fogok sírni.. Mert az azt fogja jelenteni, hogy tényleg vége... Sosem sírtam igazán miatta, mert tudtam, hogy nincs vége... Nyugodt életre vágyom, de mellette nem lehetek az... Másra van szükségem... De nem érzem, hogy mással boldog tudnék lenni...

Gyűlölve szeretni...

Kavarognak bennem az érzések... Sokat beszélek róla, ami végülis jó, hogy van olyan, akivel meg tudom beszélni.... Jó érzés, hogy vannak olyan emberek, akikkel tényleg lehet Róla beszélni... Tényleg nagyon szeretem... És úgy érzem nem is akarok ezen változtatni... Ő az életem, nem akarom örökre elveszíteni... Viszont nagyon unom amit velem csinál, de ezt már nagyon sokszor leírtam... Nem tudok semmit sem tenni....

Gyűlölve szeretni.... A szerelmet és a gyűlöletet nem sok választja el egymástól... És mennyire igaz... Nekem ő nagyon sokat jelent, és nagyon kötődöm hozzá... Viszont el nem tudom mondani, mennyire gyűlölöm azért, amilyen ember, és ahogy velem viselkedik... Gyűlölöm amiért nem olyan mint mások... És gyűlölöm azért, amiért nem velem van... És még azért, mert nem szeret, és nem tud megbecsülni... Nagyon fáj... Nincs ebben az egészben boldogság... Csak fájdalom és csalódás... És akkor miért is szeretem még mindig??? Nem tudom megmondani... Egyszerre mindkettő... Nem tudom, nem akarom tudni, miért van ez az egész... Csak azt akarom, hogy vagy legyek vele, vagy felejtsem el... Örökre... Nem tudok vele létezni... Levegőt sem kapok... Miért nem léphetek tovább??? Miért nem engedi??? Miért nem lehetek boldog??? Miért szenvedek még hónapok után is??? MiértMiértMiért???
Egyszer legyen vége...

Köszi drága, de tényleg...

Megtette azt, amit nem vártam, de tudhattam volna, hogy bekövetkezik... Már túl voltam rajta ÚJRA, és alig gondoltam rá, leszartam mi van neki kiírva msnre, és stb. És erre egy tök nyugis strandolós nap után hazajövök, eltervezem a legjobb barátnőmmel, hogy hazamegyünk, rendelünk kaját, filmezünk, meg ilyenek... Minden fasza, itthon pakolok... Megcsörren a telóm.. Nem hittem a szememnek, amikor meg láttam, hogy Ő hív... Mizujs? Micsinálsz? Nincs kedved kijönni? És a többi kérdés... Én hülye... Válasz... Negyed óra és ottvagyunk... Jó hülye voltam megint... Büszke lehetek magamra... Megbeszéltük nem maradunk sokáig... Nem is maradtunk, de pont elég volt belőle, mondhatom.. Megint felkavarodtak bennem az érzések... Alig tudtam magam tartani... Muszály volt, hogy ne lássa ,amit gondolok... Remélem nem vette észre... Megint szép volt a búcsú... Én: Tudom, hogy most megint nem keresel hónapokig... Erre Ő: Eltaláltad, nem foglak... És valahogy nem esett rosszul... Mert tőle hallottam... Lehet nem komolyan mondta, de nem érdekel, a lényeg, hogy mondta... És valahogy nyugodtabb vagyok... Igaz, szomorú is vagyok, de ez van... Nem teheti ezt velem... Miért nem hagy békén??? Miért játszuk ezt a játékot hónapok óta??? Miért nem felejtjük el egymást??? Vagy elég lenne ha Ő békén hagyna örökre... De tudom, hogy nem fog... Mert egy biztos pont vagyok az életében, akit soha nem veszít el teljesen... Azt hiszem az anyján kívül egyedül én vagyok az, aki mindig ott van neki... Soha nem volt normális barátnője rajtam kívül, soha nem is lesz... B. megkérdezte tölem: Az újrakezdés melyikőtökön múlik szerinted??? Én: Szerintem rajta... Persze, hogy így van... Sajnos így van... Bár én lennék, úgy, hogy nem tudom, mit akarok... Miért nem viselkedik úgy mint mások??? Mert Ő nem a srác... Milyen boldogok lennénk együtt, ha nem lenne ilyen... És tudom, hogy 2 arca van... Kifelé azt mutatja, hogy én kemény csávó vagyok, minden csajt megdugok, piálok egyfolytában, menő vagyok, ennyi az életem... Pénz, pia, nők... Közben pedig egyáltalán nem ilyen... Én láttam milyen Ő valójában, tudom, hogy van normális oldala is... Miért nem olyan mindig??? Akárki össze akar velem jönni, nem tudok igent mondani... Mert nem tudok továbblépni, és ez a legszomorúbb... Nem tudom, nem akarom felejteni... Nem kell más, nem akarok mással lenni.... Akármilyen köcsög, bunkó volt velem sokszor, volt sok jó pillanatunk... És ez hiányzik nagyon... Mellette boldog voltam... Akkor utoljára...