Kikészít az egyedüllét... Folyton egyedül, itthon a sötét szobában... Belül is csak sötétség van.. Az emberek teljesen tönkre tesznek a viselkedésükkel, a szavaikkal, a tetteikkel... Csak arra vágyom, hogy valaki átöleljen jó sokáig, és úgy érezzem, a karjai között biztonságban vagyok... Biztonságra vágyom... Nincs velem az anyukám, és nagyon hiányzik... Hiányoznak a barátaim... Hiányzik minden, amim volt... Sírnék, de nem tudok... Bánt a világ, nagy a súly a szívemen... Folyton az visszhangzik a fejemben, hogy egyedül vagyok.. Mert úgyis érzem... Bár ne így érezném, bár tudnám, hogy például most is van kihez odamennem, aki megért, és tanácsot ad a problémáimra... Hiányzik a családom... Hiányzik mindenmindenminden... Miért nincs egy könnycseppem sem??? Miért fáj ennyire??? Összezavarodom... Talán mindenki csak játszik az érzéseimmel??! Már nem tudok megbízni senkiben, mert mindenki eljátssza a bizalmam... Miért nem lehet senkiben megbízni??? Csak ugyanazok a gondolatok járnak a fejemben... Hogy M. miért csinálja ezt velem, ha Pesten lakik, és állítólag van barátnője... Ha szerelmes vagyok, nem nézek másra... És R.-re miért jött rá megint, hogy velem akar lenni??? Nincs kit dugnia??? Vagy mivan vele??? És L. miért adja elő nekem ugyanazt a szöveget, amit már 2 barátnőmnek??? És B. miért olyan idegesítően nyomulós??? És tudom, hogy a barátaim megérdemlik a boldogságot, de akkor én miért nem??? Ennyire szerencsétlen nem lehet valaki, mint én... Mikor lesz jobb??? Mikor leszek boldog??? Mikor lesz vége ennek??? Egyedül a sötétségben...
De még meddig???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése