Kérdések válaszok nélkül...

Hazajöttem, és az fogadott, amit nem vártam... Tényleg nem vártam... Hogy pont Ő fog várni, és majd alig várja, hogy találkozzunk... Teljesen feledésbe merült, még a neve is, az elmúlt időszakban... És most újra felbukkant a semmiből... És megint tönkretett... Találkozás után nem keressük a csajt...? Ez valami új szokás, vagy csak nála szokás...? Elegem van abból, hogy mindig ezt csinálja... Feldühít nagyon... Nem az, hogy ezt csinálja, mert már megszoktam tőle... Az bánt, hogy én dőltem be neki újra... Pedig ismerem ezt az oldalát... És újból... Nem értem, miért vagyok ennyire bolond... Hisz nem szeretem... Vagy mégis...? Nem tudom megemészteni, hogy miért féltékeny, és miért keres folyton, de ennek ellenére, miért nem akar újra velem lenni... Én akarom is, meg nem is... Az smsemre sem válaszolt, de nem is baj... Amikor 5 nap után ráírtam, mert ugye nem volt rá képes, akkor megmondtam, hogy mit érzek... És erre jött egy rövid válasz, majd a köszönés a szokásos szöveggel... Mennem kell... Mi ez a szokás... Miért csinálja ezt velem...? Nem tudom elégszer feltenni magamnak ezt a kérdést... Minek néz ez engem...? Nem vagyok se a kutyája, se a kurvája... Nem tudom megérteni... Miért jön azzal a szöveggel, hogy nem csak dugni akar...? Mikor tudom, hogy így van... Leszarja a fejem... És ha valami történik és megtudja, akkor rögtön keres... Jövő héten megint elutazom... Kíváncsi leszek, keresni fog-e...? Vajon tényleg hiányozni fogok neki....? Nem tudom... Csak ne jöjjön azzal a szöveggel, hogy nem érek rá, nem tudlak keresni, mert takarítok ( pont ő??? mi ez??? ), meg edzésem van... Attól, mert néha elmegy edzeni, marad ideje... Nem hiszek én már el neki semmit... Már komolyan azt sem, amit kérdez... Folyton számon kér... Ő meg nem mondd el nekem semmit... Már annyira unom, hogy ennyire játszik velem... Nem tudom megérteni, és nem is akarom, mert ő sem akar engem... Nem tudunk egymáson kiigazodni... Még ő vágja hozzám, hogy a semmiért szakítottam vele... Na vajon miért...? Mert egy szent...? Hát nem igazán... Eszembe jutnak az emlékeink, és sokszor azt kívánom, bár ne is ismertem volna meg 2009.12.31-én... Néha átkozom azt a napot... Mert ugyanmár, mit gondol... Hogy ő B.R., és neki mindent lehet...? Hát nem... Nem vagyunk együtt, és nem is érdekel mit csinál... Csak az, hogy miért játszik velem folytonosan... Ez a "játék" megy már 4-5 hónapja... Folyton elviselem... De senki nem tudja teljesen feledtetni velem... Ez a hét teljes kínszenvedés volt... Már megint elkezdtem a bogyóimon élni... Akkor éltem rajtuk, amiután szakítottunk... És most megint... Nem bírok elaludni, mindig vele álmodom... Miért nem tudom elfelejteni...? Mert nem akarom...? Mert mindig bízom benne, hogy megváltozik...? Mindig bízok... De Ő nem fog megváltozni... Nem érek neki annyit... Lehet igaza van sokmindenkinek... Hogy akar is meg nem is... Ez vajon igaz...? Vagy csak így kapom vissza azt, hogy kidobtam még anno...? Ennek koránt sincs vége... Miért nem lehet abbahagyni...? Miért nem csinálja ezt más kiscsajokkal...? Akikkel bármikor bárhol lehet... És simán félrevezetheti őket... Túl jól ismerem ezt az arcát ahhoz, hogy bevegyem... Vagyis beveszem, de hamar rájövök, mi a helyzet... És utána kész összeomlás... Mint most is történt...Miért történik ez...? Esküszöm, hogy ennyire szerencsétlennek lenni egy fiú miatt sosem éri meg... Egy másik fiú miatt ürességet éreztem, és hamar elmúlt, nem fájt annyira... De Ő olyan sebeket ejt rajtam, amik sokáig megmaradnak... És ez a hihetetlen és borzasztó, és bonyolult... A nagy szerelmem vele felejtettem el... Akkor azt hittem minden szép lesz, minden tökéletes... Hát tévedtem... De az ember a hibáiból tanul... Én valahogy nem mindig tudok... Miért nem lehet az élet gyönyörű...? Nem tudok és nem is akarok bosszút állni rajta... Szenvedett sokat miattam... De ez akkor se jogosít arra senkit, hogy a másik érzéseivel játszunk... Én még többet szenvedtem miatta... Én még sem csinálom ezt... Miért is...? Mert én más vagyok, mint Ő... Nagyon fáj sokminden az életben... De most elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy felemelt fejjel végig menjek az utcán, hogy magabiztosan bárkinek a szemébe nézzek, és mosolyogjak... Belül minden romokban... Mint egy szeméttelep, vagy egy vár, amit szétbombáztak... De elég, ha ezt egyedül én tudom... Nem fogom senkinek kiteregetni a szennyest, csak azért, hogy megmutassam... És hogy mindenki sajnáljon vagy hasonlók... Mindenki dugja fel magának a sajnálatot, vagy bármi mást amit szándékozik mondani... Nem érdekel... Tudom, hogy sokszor elcsesztem... De nem tehetek róla... Ha rajtam múlt volna, akkor minden szép lenne, még most is... De úgy látszik mostanában semmi sem jön össze... De igyekszek erős lenni... Hisz az is vagyok... És ha mégis elgondolkodnék rajta, elhessegetem a gondolatot... Mert MUSZÁJ erősnek lenni... Az élet nem csodaszép...? Mi van akkor...? Nem fog megszűnni attól semmi sem... Az élet megy tovább... És ez ellen már tényleg nem lehet semmit sem tenni... De mindenki a saját sorsának kovácsa... Csak mindenki másra fogja... Istenre, az ördögre, a sorsra, az időre... Pedig ez nagy butaság... De ha mindenki téveszmében akar élni, hát tegyen úgy... Én boldog akarok lenni... Nem mindig tudok úgy élni, ahogy szeretnék... Sokszor elkap a depresszió... De sok minden segítségével, próbálom magam kihúzni a válságból... És sokszor sikerül... Ha pár órára, vagy csak pár percre, nekem az is sokat jelent...